Vannak emberek, akik egyszerűen nyomot hagynak benned. Nem azért, amit mondanak neked. Nem azért, amit tesznek veled. Nem azért, ahogyan rád néznek. És nem azért, ahogy bánnak veled.

Láthatatlan kötelék húzódik köztetek. Néha az első pillanattól érzed. Ő különleges. Őt jobban kedveled, mint a többieket. Vele szívesebben beszélgetsz. Van benne valami megmagyarázhatatlan, amiért egyszerűen csak jó vele. 

Mérföldkövek - így nevezem én ezeket az embereket. Olyan mérföldkövek, akik építik bennem azt az embert, aki a halálos ágyán majd visszatekint az életére. Az életemre, ami akkorra már egy teljes képet fog alkotni. Gyerekkori játszótársak, családi kötelékek, barátok, szerelmek, és a mérföldkövek. Akik "csak" azért jönnek az életedbe, hogy megajándékozzanak téged. Elsősorban önmagukkal. És persze egy számodra ritka értékes puzzle-darabbal. Hiszen ha ők nem jönnek, nem lesz teljes a kép, mire a végére érsz...

Sose tudod, meddig tart az időtök. Néha egy vonatút is elég ahhoz, hogy valaki mérföldkővé váljon. Néha éveket kaptok. Néha kemény a lecke. Néha pedig csupa móka és kacagás. Valaki még akkor is tanít, mikor már nincs veled. És valakitől elsodor az élet, ha már nincs mit tanítania neked. Néhányan életed végéig elkísérnek. Néhányan hamarabb elmennek, mint szeretnéd. 

Az elválás szomorú. Mi emberek, képesek vagyunk úgy gondolni, hogy akit érzékszerveinkkel nem érzékelünk, azt elveszítettük. Nincs velem többé. Ne láthatom. Sose mosolyog már rám. És elszomorodunk. És a boldog, együtt megélt pillanatok helyét átveszi a hiányból fakadó kietlen űr. És a szomorúság. 

Holott az éremnek két oldala van. Mi van, ha sosem ismertem volna meg őt? Ha nem ajándékozott volna meg a kellemes pillanatokkal? Az életre szóló puzzle-darabkámmal? Ha az ő énje nem formálta volna az én énemet tovább? Ha nem ragyogta volna be az életem, mint egy hullócsillag az augusztusi éjszakán? 

Több mérföldkő volt már az életemben. Egyesekről az első perctől tudtam, hogy különlegesek. Hogy megváltoztatják az életem. Hogy a köztünk lévő, láthatatlan kötelék valami más. Valami, amit ép ésszel nem lehet megmagyarázni. És hatalmukba kerítenek különböző érzések: már régóta ismerjük egymást... ez nem lehetett véletlen találkozás... milyen hasonlóan gondolkodunk... mennyire furcsa és különös, hogy nem furcsa és nem különös...

Néha rögtön tudod, rögtön érzed, hogy az a valaki fontosabb, mint a többiek. Néha később látod meg. 

Tom a maga nagyszerűségével beragyogta a mindennapjainkat. Olyan nemes egyszerűséggel és bizalommal engedett bepillantani élete színfala mögé, hogy eleinte nem értettem, miért meséli el mindezt. A gyermekkoráról, csalódásokról, érdekes döntésekről. A bizalomról. Barátságról. A gyermekeiről. Az emberekről. A tapasztalatairól. 

Ez a férfi, akiből áradt a szeretet minden nap felénk. Akit egyik nap csak elkezdtem tisztelni. Nem tett vagy mondott semmit, amivel megmagyarázhatnám. Nem tudom elmondani, mit tett hozzá az életemhez. Nem tudom körülhatárolni a Puzzle-darabot, amit nekem hagyott.

Ami most még homályos, egyszer kitisztul majd. De tudom, ő egy különleges mérföldkő volt az életemben. És ki tudja, talán még nem válik el az utunk...