"Attól kezdve mindig együtt voltunk, úgy voltunk, mint a borsó, meg a héja." - hangzott el a Forrest Gump című film egyik jelenetében. Őszintén, már nem emlékszem, a Borsó volt-e meg előbb, vagy hogy beleszerettem ebbe az idézetbe, de az utóbbi néhány hónapunkat végigkísérte.

Április elején európai tanulmányúton voltam, ahonnan valami jó kis ajándékot szerettem volna hozni Csabinak a közelgő szülinapjára. 

Lábjegyzet, aki nem tudja, és kíváncsi - nyilván kíváncsi, mert ilyen az emberi természet -, annak itt van néhány sor Csabiról: idén lesz három éve, hogy együtt vagyunk (az évfordulónkat pont Miami partjainál fogjuk ünnepelni), két éve élünk együtt. Meggyőződésem, hogy ezt a fiút 29 éve nekem szülte az édesanyja, mert ahogy megfogalmaztam magamnak a számomra ideális férfit három éve - puff, megjelent az életemben, és piszok módon befúrta magát a mindennapjaimba. Bevallom, a tánctudásával vett le az első pillanatban a lábamról! Piszkosul jó táncos!

Viszont én szakítás után nem akartam fejest ugrani egy kapcsolatba, ennek ellenére elmondhatatlanul jól éreztem magam a társaságában - ő pedig nem akart egy újabb barátot magának, komolyabb szándékai voltak. Nem jutottunk dűlőre: én nem akartam kapcsolatot, ő nem akart a barátom lenni, míg egy végzetes éjszakán elcsattant egy csók, ami megváltoztatta a dolgokat. (Természetesen a történet viccesebb, ha együtt adjuk elő, hiszen mindketten másképp - teljesen ellentétesen - láttuk az aznap este történteket.

Így kezdődött a történetünk, és tart már évek óra jóban-rosszban, egymás kezét fogva. Hiszek abban, hogy az, hogy kinek szenteljük az időnket, legalább annyira döntés, mint érzés. Szeret engem minden dilimmel (aki ismer, tudja, van egy pár) együtt, ahogy vagyok, minden reggel, esőben, bajban, és a vidám pillanatokban - és az érzés kölcsönös. 

(Ma azt mondtam neki, nem is hiányzik nagyon, de ahogy írom ezt a bejegyzést, a szívem szakad meg...)

Szerintem nincs tökéletes ember, nincs nagy ő, olyan viszont van, akivel és akiért érdemes minden nap felkelni és akivel érdemes tervezni, megélni közösen az álmainkat, megosztani a pillanatainkat... Valaki, aki nem látja, elfogadja vagy éppen szereti a dilijeinket (mivel NEKTEK is van, nyugi :D ), és tökéletesen kiegészíti a teljes képet az ő dilijeivel. Szerintem én megtaláltam ezt a fiút - és ez hatalmas áldás az életben. :)

Visszatérve a sztorihoz:

Párizsban sétáltunk a Champs Élysées-n, amikor belebotlottunk egy Disney-boltba. Gondoltam, itt a remek alkalom, választok neki valamit, mivel alapvetően sok plüssünk van, telis-tele van az ágyunk velük - Csabi sokszor dobálja le őket, amikor a háta alá másznak éjszaka... Minden kis állatkához tartozik egy történet - egy darabka a mi történetünkből -, és ezek a plüssök mind különlegesek valamiért. 

A boltban iszonyatosan drága volt minden, és sablonosak a játékok, nem találtam semmi különlegeset. Már éppen fel akartam adni, amikor megláttam a polc alján ezt a zöld tolltartót, és felkeltette a kíváncsiságom. Kicipzároztam, és 3 szem BORSÓ volt benne. Szerintem egy borsó annyira nem plüssnek való, hogy ez az ellentét rögtön megtetszett, tudtam, ő beleillik a csapatunkba. (Olyan ez, mint egy plüss szék, vagy egy plüss hagyma...)

Azt se tudtam, miért gyárt a Disney plüss borsót (kis kutatás után kiderült, hogy a Toy Story 3-ban tűntek fel), de rögtön beleszerettem! 

És a kapcsolatunk olyan, mint ez a borsó: a borsószemek most nálam nyaralnak, Csabi pedig vigyáz a héjára, míg újra nem találkozunk. Míg én a kis virgonc, el-elugrálós borsószem vagyok, ő az a masszív héj, ami védelmet és biztonságot nyújt. 

Innen jött az UTAZÓBORSÓ, és - Csabi szerint - a SZOMORÚHÉJA... De már nem sokáig! Már csak 61-et kell aludni! ;)

Köszi, hogy olvastok! ;) A sztori folytatódik...