Startra kész

A reptéren többen CL-es pólóban, karszalaggal vártuk, hogy végre becsekkolhassunk. Többen összeverődtünk, akik ugyanarra a gépre vártak. Az Air Berlin repített minket Berlinbe, onnan Düsseldorfba, onnan pedig New York City-be a John F. Kennedy reptérre. Bepakoltuk a bőröndöket, megkaptuk a beszállókártyákat. Szerencsére én egy magyar CL-es lány mellett ültem végig (a későbbiekben a becses nevét használom: Anna).

Felszálltunk az első gépre, kicsit még aggódtam a felszállás miatt, de a maradék kettőnél már elöntött az adrenalin. Az első út hamar eltelt, körülbelül 10 percet beszélgettünk, majd bealudtunk. A következőnél szintén. Minden átszállást elértünk, bár a gépek késtek, és nem mondom, hogy sosem iparkodtunk.

Düsseldorfban jött a nagy Air Berlin-es gép, ám itt már sietni kellett, mert késett a gépünk és a repjegy-ellenőrzésnél emberek hada várakozott... Egy pöttöm kínai nő azonban gyorsan előrerángatott minket a sorban, és szaladtunk a gépre - ami annak ellenére is jócskán késve indult, hogy mi majdnem időben már felszálltunk. 

A "nagy gép"

Kerestük nagyban a helyünket, néztük ki hol ül a többiek közül, majd megálltunk a saját helyünknél. Úgy képzeljétek el ezt a hatalmas gépet, hogy három blokkból áll: elől egy kis rész a "first class" sokkal kényelmesebb székekkel és gondolom minden földi jóval azoknak, akik nem akarnak vegyülni a haladókkal, akik csak 180-at fizettek egy retúr jegyért; utána a következő két blokk körülbelül ugyanolyan nagy, az ablakok mellett párban vannak a székek, középen pedig 4 hely egymás mellett, és két folyosó. Mi a második blokkban ültünk - most figyelj! - a mosdó előtti első helyen. A székek háttámlájában monitorok (voltak filmek angolul és németül, sorozatok, játékok!!!, lehetett követni, hol tart a gépünk, meg már nem is emlékszem mi minden...) voltak beépítve, csak ott nem, ahol mi ültünk! Ott egy fia monitor sem volt - bár a hely nagyobb volt előttünk, mintha a sorok közepén ültünk volna, de nem volt monitor, se lehajtható tálca, csak a fehér "fal" (műanyag volt :D).

Egyik hely a másik után...

Nekünk sem kellett több, a magyarok elkezdtek elégedetlenkedni, hogy ez nem lehet igaz, nekünk nincs monitor, pedig ugyanannyit fizettünk! :D Mellékes információ: Anna már korábban mondta, hogy ő pezsgőzni szeretne a gépen, bár mi gondoltuk, ez a földi halandóknak nem jár - ő mégis hitt benne, hogy az első amerikai útján pezsgőzni fog. Mind a négyen CL-esek ültünk abban a sorban, a mosdó mögött. Az egyikünk srác volt, és megcsapta a fülét a síró kisbaba a gép hátsó részéből (őt ez idegesítette a legjobban, mert ezen a helyen jobban elfért a lába, és akkor már egy aranyos stewardess elővarázsolta a karfánk alól a monitorokat), és megszólalt - valami ilyesmit: már csak az a síró gyerek hiányzik innen! 

Mintha csak az aranyhal hallgatta volna meg kéréseit, odalépett egy stewardess ez után körülbelül 3 perccel, és felénk nézett. Megkérdezte, melyik nyelvet beszéljük (ők angol-németre voltak programozva), majd szemlesütve megkérdezte, nem cserélnénk-e helyet a babás párral, aki hátrébb, az ABLAK MELLETT ülnek! Tudom, önző dolog volt, de Anna és én egyből felpattantunk, hogy természetesen megyünk - a BABA érdekében!  

Nem tudtuk mire vélni, nyilván a hely nagyobb, vagy közelebb van a pelenkázó (8 óra repülés hosszú idő), de örültünk. Viszont azért, mert az ótvar helyünket elcseréltük az ablak melletti helyekre, annyira hálás volt a stewardess, hogy megkérdezte, szeretjük-e a pezsgőt (nem azt, hogy vagyunk-e már 18 évesek :D ), és visszajött még felszállás előtt 2 pohár pezsgővel és 2 csomag sós mogyoróval. Később kiderült, hogy csak oda lehetett az egész gépen babaágyat felszerelni, így nem kellett egész végig fogniuk őt. 

De milyen jó már, nem? A felszállás bepezsgőzve - mennyei élmény volt! 

Evés-alvás-film-alvás-evés

Két átszállás nagyon sok, de az a körülbelül 1-1 óra repülőút gyorsan eltelt. Amit viszont a nyolc óra alatt (tudjátok, az 1 teljes munkanap!!!) megél az ember a levegőben - az elképesztően unalmas. Az előnye a nagy gépnek, hogy itt már nem dugult a fülünk (csak leszállásnál), viszont ólomlábakon vánszorog az idő!

A stewardess-ek megadott időközönként rohangáltak a kis tolikocsikkal, kávét, ücsit és bort kínálgatva. Az első étkezés (a főétkezés) nem sokkal a felszállás után következett. Két ételből lehet választani: tészta és csirke. Gondoltam, a németek nem nagy tésztaszakértők, maradjon a csirke. TÉVEDTEM! Ne válasszátok a csirkét! :D

Az nem csirke volt, hanem valami felfújt szivacsszerű akármi - de megettük, mert bizonytalan ideig nem jutottunk táplálékhoz. Volt mellé desszert (isteni krémtúró), kicsit édes, de lényegesen ehetőbb. 

A második étkezéskor valami nagyon tömör teljes kiőrlésű magvas kenyeret hoztak sajttal szendvicsbe összepakolva - na az teljesen ehető volt annak, aki szereti a teljes kiőrlésű cuccokat! És jó hír: még a kávé is finom volt!

Az órák alig teltek, már minden játékot kipróbáltam a monitoron, belenéztem két filmbe és 4 sorozatba, beszélgettem Annával, ettem és aludtam, de csak nem akartunk megérkezni. Amikor a képet készítettem (mutatja, hol tart a gép), már nagyon nagyon szenvedtem! :D

De lassan megérkeztünk NYC fölé, és a többit - a landolással együtt - a következő bejegyzésben olvashatjátok! ;)